Termék részletek


Kerek egész nyomat/falikép

Kerek egész nyomat/falikép
13 500 Ft

A festmény vászon alapra készült.
A kép eredeti mérete 50x60 cm.
Az eredeti kép technikája a plasztikkártya, és az olajfesték, az eddig megszokott akrilképekhez képest nagy változás. A kép különlegessége ebben rejlik. No és a látvány, egyedivé teszi.
Témáját illetően a két központi figura kissé jobbra tolódik, körülötte kör alakzat vonalazódik, mely egységbe fogja a figurákat.
Eredetileg auráknak tűnő körök vették körbe a figurákat, nem zavarva, inkább erősítve egymást.
Ez a téma a kép festése közben beérett, az aurák "eltűntek, mert úgy éreztem az egymást metsző körök lehet, hogy mégis zavart keltenének, hiszen a festmény különböző színű részletei teljesen elkülönülnek egymástól, s a szétszabdaltság nem tett volna jót a látványnak.
Végül egy biztonságot adó ölelésben (körbe zárva) született meg a kép.
Ahogy telt az idő, ez a kör alak egyre inkább változott át bennem egy objektívvé, melyen keresztül a két figurát látjuk. Mintha egy pillanatkép szemtanúi lennénk. Az egyik figura felismerhetően nőalakot ábrázol, a másik pedig amit a néző belelát: nő, férfi, gyermek, anya.
A megfelelő környezetben a fenti magyarázatot figyelembe véve harmonikus környezetet teremt.
Amennyiben a nyomat helyett az eredeti festményt szeretné megvásárolni, ezt megtekintheti ITT

  • Cikkszám
    794085
Webáruház készítés