Szűrés
Termék kategória
Hírlevél
Termékajánló
Tanúsítvány
SSL Certificate
Látogató számláló
0
0
7
2
0
4
0
BUDAI TÍMEA ART facebook

BLOG

2019.12.28 11:43
Kerek egész-Objektív

A festmény vászon alapra készült. Az eredeti festmény mérete 50x60 cm.


A kép technikája a plasztikkártya, és az olajfesték alkalmazása plasztikkártyával, az eddig megszokott akrilképekhez képest nagy változás. A kép különlegessége ebben rejlik. No és a látvány, egyedivé teszi.
Témáját illetően a két központi figura kissé jobbra tolódik, körülötte kör alakzat vonalazódik, mely egységbe fogja a figurákat.
Eredetileg auráknak tűnő körök vették körbe a figurákat, nem zavarva, inkább erősítve egymást.
Ez a téma a kép festése közben beérett, az aurák "eltűntek, mert úgy éreztem az egymást metsző körök lehet, hogy mégis zavart keltenének, hiszen a festmény különböző színű részletei teljesen elkülönülnek egymástól, s a szétszabdaltság nem tett volna jót a látványnak.
Végül egy biztonságot adó ölelésben (körbe zárva) született meg a kép.
Ahogy telt az idő, ez a kör alak egyre inkább változott át bennem egy objektívvé, melyen keresztül a két figurát látjuk. Mintha egy pillanatkép szemtanúi lennénk. Az egyik figura felismerhetően nőalakot ábrázol, a másik pedig amit a néző belelát: nő, férfi, gyermek, anya.
A megfelelő környezetben a fenti magyarázatot figyelembe véve harmonikus környezetet teremt.

 

A festmény a következő linken vásárolható meg:

https://budaitimea-art.com/Kerek-egesz-50x60-cm

 

A festményről készített nyomat többféle méretben elérhető, egyedi igény szerint ITT

 

2019.07.01 14:25
Csodás nyarat, jó alkotást!
Most a legújabb friss információkkal szeretnélek téged örvendeztetni. Az előző levelemben már írtam a youtube-os megjelenésről, ezzel kapcsolatban nem szeretnék most hosszabb lélegzetvételű levelet írni, mert úgy gondolom, aki szeretne otthon festeni, az megtalálja ezt a lehetőséget ha szeretné. A youtubra feltöltött videók a következő csatornán nézhetők meg: https://youtube.com/c/TÍMEABUDAIART Kategorizáltam a videókat, így már nem kell keresgetni állandóan a videókat. Kész a színelmélet 3 részes sorozata, ez alapján már biztosabban fogsz egyedül is színeket keverni. Ajánlom szíves figyelmedbe, és pedagógusok(tanítók), óvónők figyelmébe is, megoszthatod velük a lehetőséget, hisz mindenki számára elérhető, és ingyenes. Más. Az elmúlt időszakban az élményfestéseken túl a csapatépítő tréning (csapatépítő élményfestés) iránt is fellendült az érdeklődés. Várom továbbra is azon cégek, kollektívák jelentkezését, akik szívesen töltenék el az időt egy közös festéssel. Budapest környékén minimum 10 fő, vidéken minimum 13-15 fő részvételével lehet ezt igénybe venni. Amennyiben Te vagy a szervező, vagy a kapcsolattartó, és részt veszel a festésen, úgy azt ingyen teheted meg. További kedvezményben részesül a csapat 20 fő felett! Ezen kívül, szeretnék megosztani veletek egy közelmúltban szervezett eseményt, hátha beindítja a Te fantáziádat is. Sátoraljaújhelyben szervezett kiállításomat követően "élőben" megfestettem pár óra alatt egy képet, a jelenlévők részvételével, méghozzá Kossuth Lajos spontán realista jellegű portréját. Nagy sikere volt az eseménynek. Nem hallottam még Magyarországon hasonló kezdeményezésről- "élő" festésről. Ha van igény településeden, közintézményben, vagy cégnél hasonlóra, szívesen jelenek meg, előzetes egyeztetést követően. Ezen kívül, el tudom képzelni azt is, hogy egy esküvőn megfestem az ifjú párt "élőben". Van további ötleted ezzel kapcsolatban? Szívesen fogadom az ötleteket! Remélem tartalmasan fog telni a nyarad, és biztos, hogy minden egyes percét ki fogom használni, hogy fessek, s azt megosszam a youtube csatornán. Csodás nyarat kívánok! Timi

Akik követik tevékenységemet, bizonyára észrevették, hogy kevesebb esemény kerül meghirdetésre ezekben az időkben. Tapasztalatom szerint, ahogy közeledik a nyár, úgy csökken a lelkesedés az élményfestéseken történő részvétellel kapcsolatban. Aki teheti, a szabadban tölti a szabad idejét, élvezi az egyre melegebb napokat, és pótolják be az elmúlt időszak esőzési miatt kimaradt napokat.
Az én életemben pedig ezzel egy másik vonalon indult el az élet. A mostani blogbejegyzésem erről is szól.

2019.04.27 20:44

Legújabb festményem a Lila címet kapta. Csakis a színe miatt, de lehetne Tajtékzó tenger, vagy Tiszavirág is akár. Hogy ki mit lát benne, az csak az képzeleten múlik. Olvasd el, hogyan is készült!

2019.04.22 18:52

Amikor festek, kikapcsol az agyam, és megszűnik körülöttem a világ. Ez egy "semmi" állapot, s ebben a semmiben születnek meg képeim. Most mutatom az egyik számomra legszebbet.

2019.04.22 10:06

Egy érzés, egy világ. Az én világom.Itt csak színek, és formák léteznek, meg a bennem keltett érzés, ami által megszületik valami.

Hogyan kezdj hozzá a festéshez?
A FESTÉK- akrilfestékről pár mondatban


Általános- és középiskolában rajzórák gyakori festőeszközei voltak a vízfesték, tempera, grafit, tus, pasztelkréta, zsírkréta.

Abban az időben inkább a rajzoláson volt a hangsúly, valahogy nem sikerült belemélyednünk a festés rejtelmeibe. Persze ez azóta sokat változott...

Ha szeretnél kicsit most több információt a festésről, akril festés rejtelmeiről, olvasd el BLOG bejegyzésemet...

2019.03.10 21:10

A nő 3 életkora

Ki ne ismerné Klimt csodálatos művét, amit még én is úgy nevezek, Anya gyermekével. Egyszerűen imádom ezt a képet, és a stílust is. 

 

Olvasd el legújabb blog bejegyzésemben milyen érdekességek kapcsolódnak ehhez a képhez...

2019.03.06 19:29

Hogyan tovább, ha elkezded a festést?

Sokan, sokféleképpen kezdenek hozzá a festéshez, vagy nem kezdenek hozzá. 

Olvasd el blog bejegyzésemben, hogyan tudsz tovább fejlődni...

2019.03.04 14:00

ONE STEP technika

Az egy mozdulat festés igen kedvelt festési technika. Kezdők számára elsőre kissé bonyolultnak tűnhet, de kellő gyakorlással az ember csodákra képes.

Olvass tovább, írtam néhány tippet az ONE STEP technikához...

2019.03.02 10:11

Interjú velem

(Kicsi Budoár női magazin)

Budai Tímea hosszú évek óta gyógypedagógusként dolgozik. Egy nap felmerült benne a kérdés, hogy vajon mi is a célja az életének? Úgy érezte több van benne annál, mint amit eddig megélt.

Tíz éven át kereste a választ, mire megtalálta. Timiből festőművész lett!

Olvasd el, hogya Kicsi Budoár magazin felkérésére, hogyan osztottam meg érzéseimet, tapasztalataimat.

Webáruház készítés